Barátom Artur Miniszewski (painter) festette ezt a csodálatos Alexander Zelenkov (sculptor) faragást. Ez a figura egy Orosz Major General 1943 előtről. A figurát a The Body adja ki várhatólag október végén.
A befolyatással folytattam a munkát. Ehhez szintetikus hígítóval kávéhígságúra oldott Pannon Colour elefántcsont feketét használtam, melyet egy tű ecsettel vittem fel. A melléfolyt anyagot egy másik tű ecsettel távolítottam el. 3-4 órás száradás után ismét átfújtam fényes lakkal, hogy védjem a későbbi munkálatoktól a festéket. Ezután javítottam az eddig irányjelzőnek hitt éjszakai helyzetjelzők színét. Előre Maimeri szürkét festettem, hátulra Vallejo vöröset. Majd a szürke felső és egyik oldalsó élére fehéret festettem, A vörösek felső részére pedig vöröses-narancsot.
A helyzetjelzőket Valejo vermilion vörössel (947) festettem meg. Majd az indexlámpákat festettem ugyanezen festék és Maimeri policolor sötétsárga (118) 1:1 es keverékével.
Ez a makett a 35-ös kis tesója, így nem okozott kellemetlen meglepetést. Sajnos a készletből hiányzik a motor, illetve elhagyták a kilóméterórát a műszerfalról. Az utóbbit a matricalapon találjuk meg. A makettet Szabácsik Péter barátom készítette dobozból, én csak a gáz pedálokat pótoltam.
Első lépésként Gunze festékekből kevertem, egy enyhén zöldes barna színt, mellyel lealapoztam járművemet.
Ezután a Color modulation technikát alkalmazva világosítottam a járművet. Az ehhez használt festék az alapszín okkerral, fehérrel és kevés zölddel világosított árnyalata.
A járművet azért festettem ilyen sötétre, mert szeretném nagyon porosra készíteni. Így a sötét alap kellő kontrasztot biztosít a világos pornak.
A matricázás tartogatott jó és rossz dolgokat is. Kezdem a rosszal. Sajnos a hadirendszámot lehagyták és csak két sorozatszámot mellékeltek amik a motorháztetőre kerülnek. Az pedig amelyik a hátfalra, sajnos nincs a matricalapon. Ez utóbbi problémát az orvosolta, hogy figyelmetlenségből két ív matricalapot csomagoltak. De, hogy a hadirendszámot honnan fogom pótolni ezt még nem tudom.
A matrica felhelyezése előtt egy órával, Gunze fényes lakkal átfújtam a matricázandó felületeket, hogy a matrica jobban feltapadjon a felületre (matt felületre a matrica nehezen vagy egyáltalán nem tapad). A matrica felhelyezésekor örömteli meglepetés ért. Ez nem a megszokott vastag tamiya lakkozás, hanem egy majdnem leheletvékony réteg. Matrica lágyítót nem is használtam, csak feszítő folyadékot.
A jármű súlytáblázatát egy maradék Academy matricalapról csentem, melyet a jármű jobb oldalára helyeztem el. Természetesen a szövegnek semmi köze a valósághoz, de bízok a vastag porréteg jótékony takarásában.
Az úgynevezett Bridge plate-et melyre a jármű súlyát festették egy sárgára festett sztirol lapból készítettem. A számokat pedig a matricalap kísérő szövegéből ollóztam össze.
Végül, hogy a matricát és a felületet megóvjam a későbbi olajos bemosásoktól és beeresztésektől, Átlakoztam az egész járművet fényes Gunze lakkal.